Szakmár község Bács-Kiskun Megyében, Kalocsától keletre, vízerekkel szabdalt magas ártéren, a Sárköz északi peremén fekszik. Kalocsától 11,5 km, a Szelidi-tótól 9 km-re van. Megközelíthető közúton: az 51-es úton Kalocsáig, onnan tovább északkeleti irányban, vagy az 53-ason Kiskőrös felől, illetve az 54-esen Soltvadkert, Kecel érintésével, onnan tovább nyugatra. Naponta számos buszjárat köti össze Kalocsával, valamint nyári időszakban a Szelidi – tóval. Legközelebbi vasútállomás Kalocsa, de Szakmár községben is van megállóhely.
Területe: 8419 ha, ebből belterület 272 ha, külerület 8147 ha. Lakosság száma: 1332 fő. Lakások száma a belterületen 466, a külterületi lakott helyeken ( Gombolyag, Öregtény, Felsőerek, Alsóerek, Kistény szállások) 244. Községben vezetékes ivóvíz, szennyvízcsatorna-hálózat, vezetékes gáz, telefon hálózat, kábel tévé került kiépítésre. Az utak 90%-a portalanított.
Községünkben 1968-ban földszintes, majd 1978-ban emeletes iskolát építettek, melyet 1982-ben tornateremmel bővítettek. Az óvodát 1984-ben tették tágasabbá. 1976-ban épült fel az új művelődési ház.
A könyvtár alapítási éve 1965, és 1991 óta működik az Általános Iskola épületében. Alapterülete 60 négyzetméter, állománya (dokumentum): 9972 kötet
A lakosság ellátását 6 kereskedelmi egység végzi, ebből 2 élelmiszer üzlet, 1 iparcikk jellegű üzlet, 3 vendéglátó hely. A községben benzinkút is működik.
Pénzügyeket a Dunapataj és Vidéke Takarékszövetkezet 1967-ben nyitott szakmári kirendeltsége, valamint a helyi Posta végzi.
Egészségügyi intézményeink: háziorvosi, fogorvosi, védőnői szolgálat, gyógyszertár.
Jelentős a település hímző háziipara. Községünk a kalocsai népművészet egyik alapító központja. Híres hímző- és pingáló asszonyok szülőhelye.
A természetet kedvelő, pihenni vágyó látogatókat a falu határában 200 hektáros mesterséges tórendszer fogadja, amely a Csorna-Foktő-csatornával együtt a horgászat szerelmeseit szolgálja.
Történeti ismertető
Szakmár község neve először 1299-ben szerepel, amikor a szekszárdi apátság a szakmári Szűz Mária – egyház melletti telkét bátyai egyházi jobbágyainak adta. Midőn 136o-ban Karácsondy Vyda és Csornai Imre elfoglalt az apáttól szakmári részeket, az apátság I. Béla 1061-i szekszárdi alapító és birtokösszeíró levelével bizonyította, hogy Szakmár egészében az apátságot illeti. Az oklevél ugyan nem említette Szakmár nevét, de a falu területe benne foglaltatott a számos falut felölelő halomi uradalomban.
Neve Szatmár személynévből keletkezett, melynek valószínűleg alapja lehet az elad, kereskedik jelentésű török sat ige. A XV. Században a szekszárdi apátság nemes jobbágyai lakták. Kiterjedt közigazgatási terültén belül a középkorban több ma is meglévő falu volt, így Erek (1483), Gombolyag (1422) és Tény(1487). Mai területéhez tartozott még a XV. században Karácson, Malomér és Szentkirály. 1618-ban Forgách Zsigmond nádor Béki Mátyásnak adományozta Szakmárt, Ereket, Csőszt, Tényt, amely jelzi a magyar közigazgatás jelenlétét a török megszállás alatti területeken is. Az 1548.évi összeírás Szakmárt és Csőszt a templomos helyek között említette.
A török elleni felszabadító háborúk alatt elnéptelenedett a vidék. 1725-ben bérelt pusztaként került Kisüllés a kalocsaiak birtokába, majd 1761-re megszerezték Szakmárt is. A XIX.század közepétől, különösen a jobbágyfelszabadítás után egyre lazább lett a kalocsai puszták városhoz kötődése. Hosszas előkészítés után 1898. január 1-én elszakadtak Kalocsától a szállások. Az északi szállások csoportjának Szakmár lett a központja.
A községgé alakulás jogi, gazdasági és társadalmi folyamatát a képviselőtestületi jegyzőkönyvek alapján 1897. szeptember 2.-től követhetjük nyomon, ugyanis ekkor ültek össze az alakuló község képviselői.
A községgé alakulás után hivatalos formában is létre kellett hozni a ciklusban végleges képviselőtestületet, mely a választások után 1897. december l6.-án alakult meg. Fele részben virilistákból / a legtöbb adófizetőkből /, és fele részben választottakból.
1986.-ban Keserűtelek és Résztelek kivált Szakmártól, és Újtelek néven önálló településként működik.
